Ugrás a fő tartalomra
Európai polgári kezdeményezés

Kommunikációs anyagok

Népszerűsítés

2012 óta több mint ezer ember vett részt európai polgári kezdeményezés indításában, és a nyilvántartásba vett kezdeményezések szervezőinek összesen több mint 20 millió támogató nyilatkozatot sikerült összegyűjteniük. További számadatokért kattintson ide.

Minden uniós polgárt megillet a jog, hogy tevékenyen részt vegyen a demokratikus folyamatokban, és ennek jegyében európai polgári kezdeményezést indítson, illetve európai polgári kezdeményezéseket támogasson az aláírásával. EU-szerte az európai polgári kezdeményezés nagykövetei segítik a szervezőket abban, hogy üzenetük eljusson az emberekhez. 

Ön is a tettek mezejére léphet, és népszerűsítheti az európai polgári kezdeményezés eszközét. Beszéljen az európai polgári kezdeményezésről ismeretségi körében, használja kommunikációs csatornáit az információk terjesztéséhez! 

Szüksége van némi útmutatásra ahhoz, hogy hogyan kezdjen bele? Az európai polgári kezdeményezés népszerűsítésének kézikönyve ismerteti a fő üzeneteket és dátumokat és azt, hogy milyen módokon lehet megosztani az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos információkat. A kézikönyv leírással szolgál az alábbi segédanyagokról, és segítséget nyújt Önnek abban, hogyan használhatja fel azokat akár változatlan formában, akár saját igényeihez igazítva.  

Feliratkozhat az európai polgári kezdeményezésről szóló, havonta megjelenő hírlevélre is, amely a legfrissebb híreket tartalmazza.

Az európai polgári kezdeményezés népszerűsítésének kézikönyve

Ismerteti, hogyan lehet hatékonyan kommunikálni az európai polgári kezdeményezésről. Tartalmazza a fő üzeneteket, dátumokat és erőforrásokat.

Advocacy handbook cover page with title and ECI logo
European Citizens’ Initiative: Advocacy Handbook

Útmutató, tájékoztató füzet és képeslap

Kiosztható, kiküldhető vagy prezentációhoz használható segédanyagok

Az európai polgári kezdeményezésről szóló útmutató, a tájékoztató füzet és a promóciós képeslap az EU összes hivatalos nyelvén letölthető a Kiadóhivatal honlapján.

front cover of ECI guide
front cover of ECI leaflet
front of ECI postcard

Videók és podcastok

Az alábbi promóciós kisfilmek több különböző nézőpontból is bemutatják az európai polgári kezdeményezést: ismertetik többek között, mi az európai polgári kezdeményezés lényege, és milyen célokat lehet elérni a segítségével, de arról is beszámolnak, miként befolyásolja a kezdeményezések lebonyolítása a szervezők életét. A videók az EU összes hivatalos nyelvén rendelkezésre állnak. A kívánt nyelvet – a videó megfelelő nyelvi változatát (fejhallgatót ábrázoló ikon) vagy a feliratozást – az egyes videók menüjében lehet kiválasztani. 

A CitizenCentral podcast 2021 és 2023 között készült felvételein kezdeményezésszervezők számolnak be tapasztalatukról. A (csak angolul rendelkezésre álló) podcastok szabadon meghallgathatók közvetlenül a CitizenCentral podcast felületén vagy valamelyik tartalomközvetítő platformon.

The European Citizens’ Initiative: Your right as an EU citizen 
How many Europeans does it take to change a lightbulb?
European Citizens’ Initiative – What causes do you care about? - Voiceover
What can you achieve with the European Citizens’ Initiative?
How much power do you have? European Citizens’ Initiative – Take the Initiative
European Citizens’ Initiative : Connecting actions
snap shot from the video
Short video (15") - The European Citizens’ Initiative: Your right as an EU citizen
(Format = 9:16; length = 15")

Közösségi oldalakon felhasználható eszközök

Csatlakozzon az európai polgári kezdeményezés hivatalos Facebook-csoportjához, és kövesse a #EUTakeTheInitiative címkét a közösségi médiában, illetve használja Ön is saját üzeneteinek terjesztéséhez.

Az alábbiakban közzéteszünk néhány mintának szánt posztot, vizuális segédanyagot és animált GIF-fájlt, melyekkel el lehet kezdeni a népszerűsítést.

Social media sample posts (multilingual file)

Képek

 Vizuális segédanyagok – teljes egészében színes
three young people carrying EU flag with illustrative elements
three people with decorative elements
crowd of people waving and decorative elements
three young people carrying EU flag
Social Media - visuals template (full colour)
 Vizuális segédanyagok – részben fekete-fehér
Woman with megaphone
Man and woman talking
Group of people taking selfie
part of sample image
Social Media - visuals template (with black and white images)
part of sample image
Social Media visuals (Quotes from 4 ECI organisers)
GIFs - Discuss / Discover / Connect, etc.
GIFs - Make a difference / Get involved / Step-by-Step

Általános infografikák és tájékoztatók

Ezek a kiadványok a legfontosabb tényeket és számadatokat tartalmazzák.

Part of page 1
General Factsheet
Small image of the ePoster 'Use Your Power' explaining how you can take action
ePoster
Part of page 1
Where can I make a difference?
Part of page 1
Infographic - ECI Step-by-Step
alt=””
Factsheet - 2023 ECI review

Tájékoztatók a sikeres európai polgári kezdeményezésekről

Ha szeretne többet tudni a sikeres európai polgári kezdeményezésekről, ajánljuk figyelmébe az alábbi tájékoztatókat. Ezek a dokumentumok gyors áttekintést adnak az adott kezdeményezésekkel kapcsolatos legfontosabb információkról.

Picture of the first page of the factsheet
Factsheet - Successful Initiatives - Fur Free Europe
 Factsheet – Successful Initiatives – Save cruelty free cosmetics
Factsheet – Successful Initiatives – Save cruelty free cosmetics
Factsheet - Successful Initiatives - Stop Finning-Stop the trade
Factsheet - Successful Initiatives - Stop Finning-Stop the trade
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – Save bees and farmers
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – End the Cage Age
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – Minority SafePack 
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – Ban Glyphosate 
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – Stop Vivisection 
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – Right2Water 
top of page 1
Factsheet – Successful Initiatives – One of Us 

Kvízkérdések az európai polgári kezdeményezésről

Kétféle kvízt kínálunk, melyekkel tesztelheti az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos tudását. A digitális kvíz komolyabb hangvételű, míg a letölthető „vicces kvízből” nemcsak tanulni lehet, hanem némi derültségre is alkalmat ad.

Comedy quiz

Szalaghirdetések

Népszerűsítse az európai polgári kezdeményezést ezekkel a szalaghirdetésekkel, melyek az EU összes hivatalos nyelvén rendelkezésre állnak.

Web banners

További segédanyagok

Az európai polgári kezdeményezés fórumának infografikája – részletes adatok a polgári kezdeményezésekről, az összegyűjtött aláírásokról, a szervezőkről, a finanszírozásról stb. Minden évben nyár előtt frissítik.

Az európai polgári kezdeményezés fórumának weboldalán található „Blogok és sikertörténetek első kézből – a polgári kezdeményezések szervezőitől és az európai polgári kezdeményezés hálózatának más tagjaitól – származó véleményeket, tanácsokat és tanulságokat tartalmaznak. 

Tágabb perspektívát keres? Az „Ossza meg velünk véleményét” portál bemutatja mindazokat az eszközöket, amelyekkel élve az uniós polgárok hozzájárulhatnak az EU szakpolitikáinak alakításához. Például nyilvános konzultációkban vehetnek részt, visszajelzést adhatnak a jogalkotási javaslatokról, és a Polgári Részvételi Platformon eszmecserét folytathatnak más polgárokkal Európa minden szegletéből. 

Szeretne többet megtudni vagy közreműködni?