Általános kérdések
Az európai polgári kezdeményezés lehetővé teszi, hogy Ön – más uniós polgárokkal együtt – tevékenyen részt vegyen az uniós szakpolitikai döntéshozatalban.
Ha azt szeretné, hogy az EU fellépjen egy adott témában, polgári kezdeményezést indíthat abból a célból, hogy az Európai Bizottság terjesszen elő új uniós jogszabályra irányuló javaslatot a kérdéses területen.
Ahhoz, hogy a Bizottság elbírálja a kezdeményezést, azt Unió-szerte legalább egymillió embernek alá kell írnia.
Az Európai Parlamenthez benyújtott petíciók főként abban különböznek a polgári kezdeményezésektől, hogy:
- már létezőuniós tevékenységekre vonatkoznak; a petíció benyújtója nem kérelmezheti új uniós jogszabályra irányuló javaslat előterjesztését (a polgári kezdeményezések új uniós jogszabályok kidolgozását szorgalmazzák);
- petíciót egyetlen személy is benyújthat (a polgári kezdeményezéseket hivatalos szervezői csoportok indítják útnak);
- nincs előírt minimum az aláírások száma tekintetében (a polgári kezdeményezések esetében legalábbegymillió aláírást kell összegyűjteni).
A polgári kezdeményezéseket az Európai Bizottságnak nyújtják be azzal a céllal, hogy a Bizottság a Szerződések végrehajtása céljából nyújtson be uniós jogi aktusra irányuló javaslatot.
IGEN.
A legtöbb országban léteznek nemzeti, regionális vagy helyi szintű kezdeményezések és hasonló eszközök. Ezek hatóköre és eljárásmódja eltérő.
A következő tanulmány több idevágó példát is hoz a témában:
Első lépések – a kezdeményezés
IGEN.
Az európai polgári kezdeményezés fóruma független tanácsadó szolgáltatást nyújt a szervezőknek kezdeményezésük jogi vonatkozásainak, valamint a kapcsolódó kampánytevékenységeknek, adománygyűjtésnek és más szervezési kérdéseknek a témájában. Az európai polgári kezdeményezés fórumán tanácskérés iránt benyújtott megkereséseket szakértők válaszolják meg.
Felhívjuk figyelmüket, hogy Önöknek regisztrálniuk kell a fórumra ahhoz, hogy tanácsot kérhessenek szakértőinktől. További információk az európai polgári kezdeményezés fórumára való regisztrációról.
Az európai polgári kezdeményezés fórumán útmutatókat is találnak, amelyek segítik Önöket az európai polgári kezdeményezés elindításának és lefolytatásának minden szakaszában. További részletekért lásd az európai polgári kezdeményezés fórumának „Gyakorlati útmutatás” szakaszát.
NEM.
A polgári kezdeményezések csak olyan kérdésekkel kapcsolatban fogalmazhatnak meg javaslatokat, amelyek esetében a polgárok megítélése szerint jogi aktusra van szükség az Unió részéről az uniós szerződések végrehajtásához (nem pedig azok módosításához).
IGEN.
A szabályok nem szabnak korlátokat e tekintetben. Minden egyes kezdeményezés egyedi értékelés tárgyát képezi, és akkor vehető nyilvántartásba, ha megfelel a nyilvántartásba vételi követelményeknek.
Első lépések – a szervezők
IGEN.
Ami számít, az a lakóhely szerinti ország. Nincs jelentősége annak, hogy a szervezők azonos vagy más-más uniós ország állampolgárai-e – az számít, hogy a lakóhelyük legalább hét különböző uniós országban legyen.
NEM.
Ön akkor lehet szervezői csoport tagja, ha uniós ország állampolgára.
Elég idősnek kell lennie ahhoz, hogy szavazhasson az európai parlamenti választásokon.
A legtöbb uniós országban ez 18 éves kortól lehetséges – kivéve
- Belgiumot, Ausztriát és Máltát, ahol 16 év a választójogi korhatár,
- és Görögországot, ahol a 17. életévüket betöltött polgárok szavazhatnak.
NEM.
Mindössze elég idősnek kell lennie ahhoz, hogy szavazhasson az európai parlamenti választásokon (lásd az előző kérdést).
A képviselő és helyettese szólal fel és jár el a szervezői csoport nevében.
Feladatuk az, hogy kapcsolatot tartsanak a csoport és a Bizottság között, különös tekintettel a Bizottságnak szóló beadványok kezelésére.
Mindketten hozzáférnek a szervezői fiókhoz, és megkapják a Bizottságtól érkező összes levelet.
A kapcsolattartó személyek jogosultak a szervezők nevében nyilatkozni és eljárni. A kapcsolattartó személyek szerepét a képviselő és annak helyettese tölti be.
Ez a két személy tartozhat a csoport hét különböző országban lakóhellyel rendelkező hét tagjai közé, vagy lehet a csoport két másik tagja is.
Feladatuk az, hogy kapcsolatot tartsanak a csoport és a Bizottság között, különös tekintettel a Bizottságnak szóló beadványok kezelésére.
Mindketten hozzáférnek a szervezői fiókhoz, és megkapják a Bizottságtól érkező összes levelet.
A szervezői csoport képviselőjének a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásakor dokumentumokat kell feltöltenie, melyek feltüntetik a hét különböző uniós országban lakó hét csoporttag teljes nevét, postacímét és állampolgárságát.
Ugyanilyen dokumentumokat kell benyújtani a kapcsolattartó személyekre (a képviselőre és a helyettesre) vonatkozóan, ha ők nem tartoznak az említett hét csoporttag közé.
A Bizottság ellenőrzi ezeket a dokumentumokat, és további információkat kérhet be a képviselőtől.
Figyelem: előfordulhat, hogy a személyazonosító okmány nem elegendő a lakóhely szerinti ország igazolására. A lakóhely szerinti országot olyan dokumentummal (pl. az aktuális lakóhelyet feltüntető közüzemi számlával) kell igazolni, melyet a közelmúltban – és lehetőség szerint legfeljebb egy éve – állítottak ki.
További részletekért lásd az európai polgári kezdeményezés fórumának „Útmutató” szakaszát.
IGEN.
Ebben az esetben Önöknek (a képviselőnek vagy helyettesének) a szervezői fiókjukon keresztül tájékoztatniuk kell a Bizottságot a változásokról.
Ha a változások azt a hét csoporttagot érintik, akik a minimumkövetelménynek megfelelően hét különböző országban laknak, Önöknek a Bizottság rendelkezésére kell bocsátaniuk a szükséges dokumentumokat annak igazolására, hogy szervezői csoportjuk továbbra is megfelel az állampolgárságra, életkorra és lakóhelyre vonatkozó követelményeknek.
Amennyiben a változások a képviselő és/vagy helyettese személyét érintik, a támogató nyilatkozat formanyomtatványát naprakésszé kell tenni, hogy tükrözze ezeket a változásokat. Ha Önök papíralapú formanyomtatványokat használnak, újakat kell nyomtatniuk a szervezői fiókjukból.
Az új csoporttagok nevei megjelennek majd az online nyilvántartásban. A csoport korábbi képviselőjének és/vagy annak helyettesének neve az eljárás során mindvégig látható marad a nyilvántartásban (így az illetékes hatóságok ellenőrizni tudják az összegyűjtött és a részükre ellenőrzés céljából benyújtott aláírások érvényességét).
IGEN.
A szabályok nem szabnak korlátokat e tekintetben.
NEM.
Ez pusztán egy lehetőség, nem kötelezettség.
Ha azonban a csoport így jár el, a jogi személy felel majd jogilag a kezdeményezés kezeléséért.
IGEN.
A kezdeményezést kezelő jogi személyt mindig a nyilvántartásba vétel helye szerinti ország nemzeti jogával összhangban kell létrehozni. Dokumentumokkal kell igazolni, hogy a jogi személyt kifejezetten az adott kezdeményezés kezelése céljából vették nyilvántartásba, és hogy a képviselő jogosult eljárni a jogi személy nevében.
A kezdeményezés nyilvántartásba vétele
- A kezdeményezés címét (szóközök nélkül max. 100 karakter terjedelemben);
- a kezdeményezés célkitűzéseit (szóközök nélkül max. 1 100 karakter terjedelemben);
- az uniós szerződések azon cikkeit, amelyeket szervezőként relevánsnak tartanak a javasolt kezdeményezés szempontjából;
- a csoport hét különböző uniós országban lakó hét tagjának teljes nevét, postacímét, állampolgárságát és születési idejét;
- ezenkívül a képviselő és a helyettese-mail-címét és telefonszámát;
- a képviselő és a helyettes az említett (hét különböző uniós országban lakó) hét csoporttag közül is kikerülhet, de olyan csoporttagok is lehetnek, akik nem tartoznak az említett hét tag közé;
- olyan dokumentumokat, amelyek igazolják a csoport mind a hét tagjának, valamint – ha nem tartoznak a hét csoporttag közé – a képviselőnek és a helyettesnek a teljes nevét, postacímét, állampolgárságát és születési idejét(lásd még a „Hogyan tudom bizonyítani szervezőként, hogy megfelelek a szabályokban meghatározott követelményeknek?” kérdésre adott választ);
- a csoport további tagjainak nevét;
- a szponzoronként 500 eurót meghaladó finanszírozás és támogatás (a nyilvántartásba vétel idején ismert) összes forrását;
- ha releváns, olyan dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy i. a kezdeményezés kezelése céljából jogi személy létrehozására került sor, és ii. a csoport képviselője jogosult eljárni a jogi személy nevében.
- Emellett rendelkezésre bocsáthatják a következőket:
- egy, a kezdeményezésről további háttér-információkkal szolgáló mellékletet, amelyet online kell kitölteni (szóközök nélkül legfeljebb 5 000 karakter terjedelemben);
- további információkat – például jogiaktus-tervezetet – is fel lehet tölteni (legfeljebb 5 MB méretben);
- a kezdeményezés számára létrehozott weboldal címét (ha létezik ilyen weboldal).
- Megjegyzés: a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtását követően a kezdeményezés címe, célkitűzései, melléklete és a megadott további információk nem módosíthatók.
- A kezdeményezés nyilvántartásba vételének előkészítésére vonatkozóan bővebb információkat az európai polgári kezdeményezés fórumának „Útmutató” szakaszában találhatnak.
- A szakértők videói és a releváns webináriumokról készült felvételek az alábbi weboldalon találhatók: Gyakorlati útmutatás | Az európai polgári kezdeményezés fóruma (europa.eu).
A Bizottság akkor veszi nyilvántartásba a kezdeményezésüket, ha:
- megalakult a szervezői csoport, és kijelölték a kapcsolattartó személyeket,
- benyújtották a hét különböző uniós országban élő hétcsoporttag teljes nevét, jelenlegi postai címét (lakóhely) és állampolgárságát igazoló dokumentumokat,
- létrehozták a jogi személyt – ha úgy döntöttek, hogy kifejezetten a kezdeményezés kezelése céljából jogi személyt hoznak létre –, képviselőjüket pedig felhatalmazták arra, hogy a jogi személy nevében eljárjon,
- a kezdeményezés olyan kérdésről szól, amelyet illetően a Bizottság hatáskörrel rendelkezikuniós jogszabályra irányuló javaslat előterjesztésére,
- a kezdeményezés nem visszaélésszerű, komolytalan vagy sértő,
- a kezdeményezés összhangban áll i. az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében meghatározott uniós értékekkel és ii. az Európai Unió Alapjogi Chartájábanlefektetett jogokkal.
NEM.
A fóruminformális tér a (potenciális) szervezők számára, ahol megbeszélhetik a kezdeményezésekre vonatkozó ötleteiket, és olyan embereket találhatnak, akikkel összefoghatnak, vagy akiktől tanácsot kérhetnek.
Ahhoz, hogy Önök nyilvántartásba vétessék kezdeményezésüket és megkezdjék az aláírásgyűjtést, először hivatalos nyilvántartásba vételi kérelmet kell benyújtaniuk a Bizottságnak.
Önök a kérelmük benyújtását követő két hónapon belül értesítést kapnak a Bizottság döntéséről.
Kivételes esetben a nyilvántartásba vételi eljárás akár négy hónapig is eltarthat, haaz Önök kezdeményezése valamennyi követelménynek megfelel, de nem olyan területet érint, ahol a Bizottság hatáskörrel rendelkezik. Ebben az esetben az Önök csoportja már egy hónapon belül választ kap, amelyben felkérik arra, hogy e tekintetben változtassa meg javaslatát.
Ezt követően két hónap áll a rendelkezésükre, hogy beküldjék a Bizottságnak a módosított változatot (de úgy is dönthetnek, hogy leállítják a kezdeményezést, vagy az eredetileg benyújtott javaslat megtartásával folytatják azt).
Ha Önök megküldik a kezdeményezés aktualizált változatát vagy megtartják az eredetileg benyújtott javaslatot, a Bizottság egy hónapon belül végleges határozatot hoz arról, hogy:
- a kezdeményezést annak teljes terjedelmében nyilvántartásba veszi VAGY
- a kezdeményezést részlegesen nyilvántartásba veszi VAGY
- a kezdeményezés nyilvántartásba vételét elutasítja.
Részleges nyilvántartásba vételre akkor kerül sor, ha a Bizottság uniós jogszabályjavaslat előterjesztésére vonatkozó hatásköre nem terjed ki a kezdeményezés összes célkitűzésére.
Részleges nyilvántartásba vétel esetén csak a kezdeményezés nyilvántartásba vett részeire vonatkozóan lehet támogató nyilatkozatot gyűjteni. Ha az így összegyűjtött aláírások száma eléri az egymilliót, és a szervezők benyújtják a kezdeményezést a Bizottságnak, a Bizottság csak a kezdeményezés nyilvántartásba vett részeit vizsgálja meg.
Ebben az esetben az online gyűjtési rendszer és a támogató nyilatkozat papírformátumú formanyomtatványa kizárólag a nyilvántartásba vett célkitűzéseket tünteti fel a kezdeményezés kapcsán.
A nyilvántartásba vételről hozott határozat – mely a Bizottság online nyilvántartásában található – rögzíti, hogy a Bizottság a kezdeményezés mely részeit vette nyilvántartásba.
A szervezői csoportnak is tájékoztatnia kell az aláírókat arról, hogy a nyilvántartásba vétel a kezdeményezés mely részeire terjed ki. Ezt vagy a kampányhonlapon vagy a kezdeményezés népszerűsítésére esetlegesen használt egyéb eszközök segítségével tehetik meg.
A webhelyen kizárólag a következő információkat tesszük közzé:
- a kezdeményezés leírása (cím, célkitűzések és a szervezők által megadott bármely más információk),
- a szervezői csoport tagjainak teljes neve, valamint a kapcsolattartó személyek (a képviselő és a helyettes) e-mail-címe,
- ha van ilyen, az adatvédelmi tisztviselő teljes neve és e-mail-címe,
- a képviselő lakóhelye szerinti ország,
- a jogi személy neve és székhelyének országa, ha a szervezők jogi személyt hoztak létre a kezdeményezés kezelése céljából,
- a kampány weboldala, ha van ilyen,
- információk a finanszírozási és támogatási forrásokról.
Az adatvédelemmel kapcsolatban az adatvédelmi nyilatkozatban olvashatók további információk.
A kérelmet a 24 hivatalos uniós nyelv bármelyikén meg lehet szövegezni.
IGEN.
A Bizottság az összes hivatalos uniós nyelvre lefordítja a kezdeményezés címét, célkitűzéseinek leírását és mellékletét, és ezeket közzéteszi nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásában.
Amennyiben Önök bármi mást (pl. egy jogiaktus-tervezetet) szeretnének lefordíttatni, szervezőként az Önök feladata, hogy a fordításokat a szervezői fiókjukon keresztül benyújtsák. A Bizottság ezeket a fordításokat hozzá fogja adni a nyilvántartásban szereplő dokumentumokhoz.
IGEN.
A döntés jogi indokokon alapul, ezért Önök fellebbezhetnek ellene. A Bizottság megindokolja a döntését, és ismerteti, milyen jogi vagy bíróságon kívüli jogorvoslati lehetőségek állnak az Önök rendelkezésére.
Például eljárást lehet indítani az Európai Unió Bírósága előtt, vagy a panasszal lehet fordulni az európai ombudsmanhoz (hivatali visszásság miatt).
Ezeknek a kezdeményezéseknek az elutasított nyilvántartásba vételi kérelmekről vezetett bizottsági nyilvántartásban tud utánanézni.
IGEN.
Önök bármikor visszavonhatják a kezdeményezésüket azelőtt, hogy azt (a szükséges aláírások összegyűjtését és igazolását követően) benyújtanák a Bizottságnak.
Azután, hogy visszavonják, a kezdeményezést nem nyithatják meg újra, az aláírások pedig mind semmisnek minősülnek.
Mindazonáltal a kezdeményezés továbbra is megtekinthető marad az európai polgári kezdeményezések nyilvántartásában, az archivált kezdeményezések között.
Aláírásgyűjtés
Önök dönthetik el, mikor kezdik meg az aláírások összegyűjtését, de ennek legkésőbb hat hónappal a kezdeményezés nyilvántartásba vételének időpontját követően meg kell kezdődnie.
A kérdéses dátum előtt legkésőbbtíz munkanappal tájékoztatniuk kell a Bizottságot a választott időpontról. Ekkor az online nyilvántartásunkban közzétesszük a gyűjtési időszak kezdő- és zárónapját.
Bővebb információkért látogassanak el az európai polgári kezdeményezés fórumának „Hogyan gyűjtsünk aláírásokat?” oldalára.
IGEN.
Az aláírásgyűjtésre legfeljebb egy év áll rendelkezésre.
Önök bármikor abbahagyhatják a gyűjtést, ha biztosak abban, hogy megszerezték a minimálisan szükséges számú aláírást (összesen legalább egymilliót, legalább hét uniós országban pedig az előírt minimumot). Arra kell törekedniük, hogy a minimálisan szükséges egymillió aláíráson felül is minél több aláírást gyűjtsenek össze, mivel előfordulhat, hogy a különböző uniós országok által végzett ellenőrzési folyamat során egyes aláírásokat érvénytelennek nyilvánítanak.
Amennyiben az aláírásgyűjtést a gyűjtési időszak vége előtt be kívánják fejezni, e szándékukról legalább tíz munkanappal a gyűjtési időszak lezárására választott új időpont előtt tájékoztatniuk kell a Bizottságot.
NEM.
Az aláírásgyűjtéshez speciális formanyomtatványokat kell használni, amelyek megfelelnek az európai polgári kezdeményezésről szóló rendeletIII. mellékletében meghatározott mintáknak, és – az ezen a webhelyen közreadott tájékoztatással összhangban – minden szükséges információt tartalmaznak a kezdeményezésre vonatkozóan.
Az aláíróknak a származási országuktól függően különböző adatokat kell megadniuk.
Annak érdekében, hogy biztosan a megfelelő formanyomtatványokat használják, Önök előre kitöltött formanyomtatványokat tölthetnek le szervezői fiókjukból. Ezekben már szerepelnek az Önök kezdeményezése szempontjából releváns információk. A formanyomtatványokhoz hozzáadhatják kezdeményezés logóját vagy jelképét is.
A formanyomtatványt egyetlen A4-es lapra kell nyomtatni (adott esetben mind a két oldalra).
NEM.
Az aláírók állampolgárságától függően más-más formanyomtatvány használandó. Vagyis az egyes formanyomtatványokon csak egyazon uniós ország állampolgárainak aláírásai szerepelhetnek.
Első lépésben mindegyik formanyomtatványon fel kell tüntetni azt az országot, ahová ellenőrzés céljából meg kell majd küldeni a nyomtatványt. Az adott formanyomtatványt ezt követően csak ennek az országnak az állampolgárai használhatják.
Bármelyik hivatalos uniós nyelven lehet aláírást gyűjteni, állampolgárságtól függetlenül.
NEM.
Szervezőként Önöknek a Bizottságonline gyűjtési rendszerét kell használniuk az online aláírásgyűjtéshez.
Ez a rendszer ingyenesen és azonnal igénybe vehető megoldást kínál, amely megfelel a műszaki és biztonsági követelményeknek.
Önöknek mindössze annyit kell tenniük, hogy aláírnak egy megállapodást, miszerint közösen látják el az adatkezelői feladatokat a Bizottsággal.
Ezt követően – tíz nappal azután, hogy a gyűjtési időszak kezdőnapjáról tájékoztatták a Bizottságot – megkezdhetik az aláírásgyűjtést.
További információkért lásd az európai polgári kezdeményezés fórumának a központi online gyűjtési rendszerre vonatkozó útmutatóját.
NEM.
Ez a rendszer ingyenesen és azonnal igénybe vehető megoldást kínál. A rendszer megfelel a technikai és biztonsági követelményeknek.
Önöknek mindössze annyit kell tenniük, hogy aláírnak egy megállapodást, miszerint közösen látják el az adatkezelői feladatokat a Bizottsággal.
Ezt követően – tíz nappal azután, hogy a gyűjtési időszak kezdőnapjáról tájékoztatták a Bizottságot – megkezdhetik az aláírásgyűjtést.
Ez azt hivatott biztosítani, hogy az egyes kezdeményezések támogatói az országok kellően széles körének állampolgárai közül kerüljenek ki.
További információk a tagállamonként minimálisan szükséges aláírások számáról
NEM.
Az összes aláírást figyelembe vesszük annak meghatározásakor, hogy az aláírók teljes száma elérte-e a célul kitűzött egymillió főt.
Kezdeményezés aláírása
Ki kell töltenie és alá kell írnia a vonatkozó támogató nyilatkozatot – online vagy nyomtatott formában. A legtöbb uniós ország esetében elektronikus azonosítással (eID) is aláírhatja a kezdeményezést.
Ez országról országra változik.
Állampolgárságtól függetlenül minden uniós polgárnak meg kell adnia a következő adatokat: állampolgárság, teljes családi és utónév, valamint országtól függően:
vagy
A. a teljes postacím és születési idő
(Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország és Szlovákia állampolgárai esetében),
vagy
B. a személyazonosító szám és az azonosító szám/dokumentum típusa
(Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Olaszország, Portugália, Románia, Svédország, Spanyolország és Szlovénia állampolgárai esetében).
Egyes uniós polgárok elektronikus azonosítást is használhatnak európai polgári kezdeményezés aláírása céljából.
Adatszolgáltatási követelmények országok szerint
Az előírt számú aláírás megszerzését követően az összegyűjtött adatokat az egyes országok hatóságai fogják ellenőrizni. A hatóságok mindazokat a támogató nyilatkozatokat, amelyek hibás adatokat tartalmaznak, érvénytelennek minősítik.
Azoknak az uniós országoknak a listája, amelyek állampolgárai eID használatával írhatnak alá kezdeményezést: Adatszolgáltatási követelmények (europa.eu).
Ön akkor írhat alá európai polgári kezdeményezést, ha elég idős ahhoz, hogy szavazhasson az európai parlamenti választásokon (az uniós országok többségében ez a korhatár 18 év). Egyes országok 16 évre csökkentették az európai polgári kezdeményezések aláírására vonatkozó alsó korhatárt. Az uniós országokban érvényes alsó korhatárokat ez a táblázat ismerteti.
NEM.
Mindössze elég idősnek kell lennie ahhoz, hogy szavazhasson az európai parlamenti választásokon, vagy be kell töltenie a 16. életévét azoknak az országoknak az esetében, amelyek úgy döntöttek, hogy ettől az életkortól engedélyezik a támogató nyilatkozatok aláírását (lásd az előző kérdést).
NEM.
Csak uniós polgárok (azaz az uniós országok állampolgárai) írhatnak alá európai polgári kezdeményezéseket.
Ahhoz az országhoz, amelynek Ön az állampolgára.
Ha például Ön Írországban élő litván állampolgár, a kezdeményezés online aláírásakor Litvániát kell kiválasztania az állampolgársága szerinti országként, vagy a szervezők által a litván állampolgárok esetében használt papíralapú formanyomtatványt kell kitöltenie. Az Ön aláírását Litvániában fogják ellenőrizni és beszámítani.
Ha Ön kettős állampolgár, válassza ki a két állampolgársága közül az egyiket, és csak egy formanyomtatványt töltsön ki. Egy adott kezdeményezést csak egyszer írhat alá.
IGEN.
A támogató nyilatkozat aláírásakor válassza ki azt az uniós országot, amelynek az állampolgára. Az Ön aláírását a megjelölt országban fogják ellenőrizni és beszámítani.
A kezdeményezés aláírása után Önnek le kell töltenie egy egyedi azonosítót egy, a kezdeményezés nevét, valamint egy betű- és számsort (például: a9f774f7-ae4b-45e5-a891-09ae1b7a2bba) tartalmazó PDF-fájl formájában. Ez az elmentett fájl bizonyítja, hogy megtörtént az aláírás, és segít nyomon követni, hogy Ön mely kezdeményezés(eke)t írta alá.
A támogató nyilatkozatok ellenőrzése
IGEN.
Az összegyűjtött aláírásokat a gyűjtési időszak végétől számított három hónapon belül kell ellenőrzés céljából benyújtaniuk a nemzeti hatóságoknak.
Mindegyik uniós országban kijelölt hatóságok végzik el az adott ország állampolgáraitól összegyűjtött támogató nyilatkozatok számának igazolásához szükséges ellenőrzéseket.
Erre legfeljebb 3 hónap áll a rendelkezésükre. Az ellenőrzések lehetnek kimerítő jellegűek, vagy véletlenszerű mintavételen is alapulhatnak.
A következő két lehetőség közül lehet választani:
– Önök (a szervezők) dönthetnek úgy, hogy a nyomtatott formában gyűjtött támogató nyilatkozatokat saját eszközeik segítségével nyújtják be. A nyomtatott formában gyűjtött támogató nyilatkozatokat vagy papíron, vagy szkennelést követően elektronikus úton, vagy fizikailag – például elektronikus tárolóeszközön – lehet benyújtani. Ha Önök a támogató nyilatkozatokat fizikai formában (papírformátumban vagy elektronikus tárolóeszközön) nyújtják be, azt is biztonságosan kell megtenniük, például ajánlott postai küldemény útján vagy futárszolgálat igénybevételével. Önöknek mindenkor be kell tartaniuk az összes vonatkozó adatvédelmi szabályt.
– Önöknek (a szervezőknek) tájékoztatniuk kell a Bizottságot arról, hogy fel kívánják-e tölteni a nyomtatott formában gyűjtött támogató nyilatkozatokat a Bizottság fájlcserélő szolgáltatásán keresztül. A formanyomtatványok beszkennelt változatait titkosított formában lehet feltölteni. Önöknek a gyűjtési időszakot követő két hónapon belül a nyomtatott formában gyűjtött támogató nyilatkozatok mindegyikét fel kell tölteniük, és ennek elvégzéséről tájékoztatniuk kell a Bizottságot.
Az online gyűjtési rendszerben gyűjtött aláírásokata Bizottság a fájlcserélő szolgáltatásán keresztül küldi meg a tagállamoknak. Ez a rendszer lehetővé teszi a támogató nyilatkozatok biztonságos továbbítását a tagállamokba. Az információk megküldésére titkosított formában kerül sor, és azokat csak az érintett nemzeti hatóság tudja dekódolni.
A fájlcserélő szolgáltatás olyan rendszer, amelynek révén biztonságosan lehet továbbítani a támogató nyilatkozatokat a nemzeti hatóságokhoz.
Az információk megküldésére titkosított formában kerül sor, és azokat csak az érintett nemzeti hatóság tudja dekódolni.
Minden nemzeti hatóság térítésmentesen igazolást küld a szervezőknek, amelyben feltünteti az adott ország állampolgáraitól gyűjtött érvényes támogató nyilatkozatok számát. A szervezők, miután a nemzeti hatóságoktól megkapták az összes szükséges igazolást, hivatalosan benyújthatják a kezdeményezést a Bizottságnak vizsgálat céljából.
Önök élhetnek a nemzeti jogukban biztosított jogorvoslati lehetőségekkel – például a nemzeti közigazgatási vagy igazságügyi hatóságokhoz (köztük a nemzeti vagy a regionális ombudsmanhoz) fordulhatnak.
Emellett panaszt nyújthatnak be a Bizottsághozaz uniós jog megsértése miatt.
A kezdeményezés benyújtása
IGEN.
Erre három hónap áll a rendelkezésükre attól a naptól számítva, amikor az utolsó igazolást is kézhez kapják a nemzeti hatóságoktól.
NEM.
Csak a kezdeményezés benyújtására szolgáló formanyomtatványt kell beküldeniük a szervezői fiókjukon keresztül a nemzeti hatóságoktól kapott összes igazolás másolatával együtt, amelyek megerősítik az Önök által összegyűjtött aláírások számát.
A kezdeményezés megválaszolása
A találkozóra a kezdeményezés benyújtását követő egy hónapon belül kerül sor.
A találkozó keretében a Bizottság és a szervezők strukturált párbeszédet folytatnak a kezdeményezés tartalmáról, hogy a Bizottság pontos képet kapjon a kezdeményezés célkitűzéseiről (és minden szükséges magyarázatot megkapjon), mielőtt kidolgozná a válaszát.
NEM.
A kezdeményezés benyújtásáról a Bizottság tájékoztatja az Európai Parlamentet. Az Európai Parlament ezt követően kapcsolatba lép Önökkel a meghallgatás megszervezése céljából.
A Bizottság az Európai Parlamenten kívül az Európai Unió Tanácsát, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, a Régiók Bizottságát, valamint az uniós országok nemzeti parlamentjeit is tájékoztatja.
Az érvényes kezdeményezésként való közzétételtől számított hat hónapon belül.
A Bizottság közleményt ad ki, amelyben kifejti, hogy adott esetben milyen intézkedéseket tervez meghozni, megindokolja döntését, és ütemtervet vázol fel az intézkedések végrehajtására.
A közleményt az összes hivatalos uniós nyelven közzé fogjuk tenni ezen a webhelyen.
A Bizottság a közleményről az Európai Parlamentet, az Európai Unió Tanácsát, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, a Régiók Bizottságát, valamint az uniós országok nemzeti parlamentjeit is értesíti.
NEM.
A Bizottságnak először érdemben meg kell vizsgálnia a sikeres kezdeményezéseket, és hat hónapon belül választ kell adnia. Válaszában a Bizottság kifejti, hogy szándékában áll-e jogalkotási javaslatot tenni. Amennyiben a Bizottság úgy dönt, hogy jogalkotási javaslatot tesz, a javaslatnak követnie kell az uniós jogszabályok elfogadásának eljárását.
Az európai polgári kezdeményezés lehetővé teszi, hogy az uniós polgárok társadalmi vitát kezdeményezzenek általuk fontosnak ítélt kérdésekben, és jogalkotási javaslat előterjesztésére kérjék fel a Bizottságot annak érdekében, hogy az EU napirendre tűzze a kérdést.
A Bizottságnak hat hónap áll a rendelkezésére, hogy megvizsgálja a sikeres kezdeményezésekben megfogalmazott konkrét kéréseket, és eldöntse, hogy tesz-e lépéseket az ügyben, és ha igen, milyet. A Bizottság nem köteles jogalkotási javaslatot tenni egy sikeres kezdeményezés nyomán, de dönthet más típusú nyomon követés – például nem jogalkotási intézkedések vagy a hatályos jogszabályok végrehajtása – mellett is. Függetlenül attól, hogy a Bizottság milyen érdemi lépést szándékozik tenni a kezdeményezésben megfogalmazott kérésekre válaszul, világosan kifejti a döntése indokait.
A Bizottság javaslatának végig kell járnia a megfelelő jogalkotási eljárás lépcsőit.
Ahhoz, hogy jogszabállyá váljon, a javaslatot meg kell vizsgálnia, majd el kell fogadnia az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának, illetve bizonyos esetekben egyedül a Tanácsnak.
További információkért lásd: Szakpolitikai döntéshozatal, jogalkotás | Európai Unió (europa.eu).
Finanszírozás és egyéb támogatás
IGEN.
Tájékoztatást kell nyújtaniuk minden pénzügyi támogatásról, melynek összege meghaladja szponzoronként az 500 eurót.
Ezeket az információkat a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásakor kell megadniuk, majd legalább kéthavonta frissíteniük kell az adatgyűjtés végéig, vagy ha kezdeményezése sikeres, a Bizottság válaszáig.
Ezenkívül tájékoztatással kell szolgálniuk minden olyan nem pénzügyi támogatásról is, amelyben kezdeményezésük részesül.
A kezdeményezésük finanszírozási forrásaival és az egyéb támogatásokkal kapcsolatos információkat a Bizottság közzéteszi online nyilvántartásában. Ezeket az információkat Önöknek is közzé kell tenniük a kampány weboldalán (ha van ilyen).
A pénzügyi támogatások bejelentéséről további információk találhatók az európai polgári kezdeményezés fórumán, a kapcsolódó útmutatóban.
Önöknek szervezői fiókjukban – amelyet kezdeményezésük nyilvántartásba vételéhez használtak – valamennyi kapott támogatásról és finanszírozási forrásról számot kell adniuk.
Szervezői fiókjukban kéthavonta automatikus emlékeztetőt fognak kapni arról, hogy aktualizálják a finanszírozásra és támogatásra vonatkozó információkat.
Azokat a személyeket, illetve szervezeteket tekintjük szponzoroknak, akik/amelyek 500 eurót meghaladó összegű pénzügyi támogatást nyújtanak.
A kezdeményezéshez gazdaságilag számszerűsíthető (természetbeni) vagy gazdasági szempontból nem számszerűsíthető támogatást nyújtó jogi személyek vagy szervezetek szintén szponzornak minősülnek.
A nem pénzügyi támogatást nyújtó – például a kezdeményezést önkéntesként segítő – személyek az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet értelmében nem minősülnek szponzornak, így őket nem kell bejelenteni.
Ha Önök nem biztosak abban, hogy be kell-e jelenteni a kapott támogatást, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot az európai polgári kezdeményezés fórumán a „Forduljon kérdéseivel szakértőinkhez” szolgálatunk munkatársaival.
IGEN.
A meglévő uniós programok (pl. a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program) keretében az egyes pályázati felhívások kritériumai alapján pályázhat finanszírozásra.
A Bizottság emellett díjmentesen igénybe vehető támogatást nyújt a szervezőknek, ideértve a következőket:
- jogi tanácsadás és gyakorlati útmutatás az európai polgári kezdeményezés folyamatának minden vonatkozásával kapcsolatban az európai polgári kezdeményezés fórumán;
- biztonságos és felhasználóbarát online gyűjtési rendszer;
- fordítási szolgáltatások;
- figyelemfelhívó tevékenységek.
További részletekért lásd az európai polgári kezdeményezés fórumának kapcsolódó útmutatóját.
IGEN.
Ha figyelmeztetést szeretnének megfogalmazni vagy panaszt kívánnak benyújtani egy adott kezdeményezés bejelentett szponzoraival és támogatásával kapcsolatban (például ha úgy vélik, hogy a közzétett információk tévesek vagy hiányosak), erre a célra a kezdeményezés weboldalán elérhető kapcsolatfelvételi űrlapot vehetik igénybe.
A Bizottság kapcsolatba lép az adott kezdeményezés szervezőivel a tényállás megállapítása érdekében, és felkéri őket arra, hogy minden pontatlanságot helyesbítsenek a finanszírozással/támogatással kapcsolatban.
Kommunikáció
NEM.
A Bizottságnak a folyamatban lévő kezdeményezések vonatkozásában minden esetben semlegességet kell tanúsítania.
A Bizottság ugyanakkor általános népszerűsítő és tájékoztatási kampányokat bonyolít le annak érdekében, hogy tudatosítsa az emberekben: az európai polgári kezdeményezés a részvételi demokrácia eszköze, és lehetőségük van arra, hogy aláírásukkal támogassák az általuk fontosnak tartott kezdeményezéseket.
Ha általánosságban érdeklődik az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos legújabb fejlemények iránt, vagy ha konkrét kezdeményezésekről szeretne tájékozódni, látogasson el webhelyünkre, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre.
Ha pedig olyan kezdeményezést támogat aláírásával, amelynek szervezői a Bizottság online gyűjtési rendszerét használják, arra is lehetősége nyílik, hogy a kezdeményezésekről konkrét, naprakész információkat kapjon a szervezőktől és a Bizottságtól.
Ellátogathat az európai polgári kezdeményezés fórumának honlapjára is, ahol videókat, sikertörténeteket és blogbejegyzéseket találhat a különböző kezdeményezésekről.
Az aláírók kommunikációs és tájékoztatási célból megadhatják e-mail-címüket. Ez csak a kifejezett hozzájárulásukkal történhet, és Önnek be kell tartania a vonatkozó adatvédelmi szabályokat.
Adatvédelem
IGEN.
Az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet értelmében a szervezőknek – online vagy nyomtatott formában – konkrét személyes adatokat kell gyűjteniük Önről, és ezeket az információkat továbbítaniuk kell az összegyűjtött támogató aláírások igazolásáért felelős nemzeti hatóságok részére. Ezen adatok hiányában a nemzeti hatóságoknak nem áll módjukban igazolni, hogy Ön támogatta a kezdeményezést.
A szervezőknek és a Bizottságnak a kezdeményezésre vonatkozó összes támogató nyilatkozatot (és azok esetleges másolatait is) meg kell semmisíteniük addig az időpontig, amelyik a következő időpontok közül korábban következik be:
- egy hónappal azután, hogy a szervezők benyújtják a kezdeményezést a Bizottságnak,
- 21 hónappal a gyűjtési időszak kezdetét követően.
Ha azonban a gyűjtési időszak kezdetét követően a szervezők visszavonják a kezdeményezést, a támogató nyilatkozatokat (és azok esetleges másolatait) a visszavonást követő egy hónapon belül meg kell semmisíteni.
A támogató nyilatkozatok ellenőrzését végző nemzeti hatóságoknak valamennyi nyilatkozatot (és azok esetleges másolatait) meg kell semmisíteniük az eljárás végét követő három hónapon belül.
E-mail címek:
A szervezőknek és a Bizottságnak minden nyilvántartásba vett e-mail-címet meg kell semmisíteniük:
- a kezdeményezés visszavonását követő egy hónapon belül, vagy
- a gyűjtési időszak végét követő 12 hónapon belül, vagy
- legkésőbb 12 hónappal azután, hogy a szervezők benyújtják kezdeményezésüket a Bizottságnak.
Ha azonban a Bizottság hivatalos közlemény formájában válaszol egy kezdeményezésre, az e-mail-címekre vonatkozó megőrzési időszak három évvel a közlemény közzététele után ér véget.
A kezdeményezések kapcsán kezelt összes személyes adat az adatvédelmi jogszabályok hatálya alá tartozik.
A szervezői csoportok képviselőinek az általuk végzett személyesadat-kezelés során be kell tartaniuk az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) és a vonatkozó nemzeti adatvédelmi jogszabályok rendelkezéseit.
Az Európai Bizottságnak az általa kezelt személyes adatok tekintetében be kell tartania a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények általi kezelése tekintetében történő védelméről szóló rendeletben (EUDPR) foglaltakat.
A támogató nyilatkozatok ellenőrzése során az általuk végzett személyesadat-kezelés tekintetében a tagállamokra az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) és a vonatkozó nemzeti adatvédelmi szabályok vonatkoznak.
A Bizottság online gyűjtési rendszere – az intézmény biztonságos kommunikációs és információs rendszerekre vonatkozó szabályaival összhangban – a legmagasabb szintű biztonságot nyújtja a felhasználóknak (az adattitkosítást is ideértve). Ezenfelül lehetővé teszi, hogy a polgárok egy kezdeményezés aláírásához egyszerűen a nemzeti elektronikus azonosítójukat (eID) használják.
A támogató nyilatkozatokban szereplő adatokat Önök nem használhatják fel kommunikációs célokra.
Arra azonban lehetőségük van, hogy más úton elkérjék az aláíróktól az elérhetőségeiket, és az ő hozzájárulásuk függvényében kommunikációs és tájékoztatási célokra használják ezeket az adatokat.
További információkért lásd a szervezőknek szóló adatvédelmi iránymutatást.
Az európai polgári kezdeményezések adatkezelője:
- a szervezői csoport képviselője, vagy
- a jogi személy, ha a szervezők létrehoztak jogi személyt a kezdeményezés kezelése céljából.
Ez a szerepkör az aláírásgyűjtés során bekért személyes adatok (köztük e-mail-címek) kezelésével kapcsolatos.
Az adatkezelő szerepét részben a Bizottság tölti be abban az esetben, ha a kezdeményezés szervezői igénybe veszik:
- a Bizottság aláírások és e-mail-címek online gyűjtésére szolgáló rendszerét,
- a Bizottság fájlcserélő szolgáltatását, hogy annak segítségével továbbítsák az aláírásokat az uniós országokba.
Az aláírások ellenőrzése során a nemzeti hatóságok is adatkezelőknek minősülnek.
További információkért lásd a szervezőknek szóló adatvédelmi iránymutatást.
Azeurópai polgári kezdeményezésről szóló rendelet konkrét szabályokat határoz meg e tekintetben – lásd a 19. cikket.
A szervezőkre és az uniós országok illetékes hatóságaira minden más szempontból az általános adatvédelmi rendeletben meghatározott szabályok vonatkoznak.
Azokban az esetekben, amikor a Bizottság közös adatkezelőként jár el, intézkedései szempontjából az (EU) 2018/1725 rendelet az irányadó.
További információkért lásd a szervezőknek szóló adatvédelmi iránymutatást.
