Ugrás a fő tartalomra
Európai polgári kezdeményezés

Támogassuk az állatkínzás nélkül előállított kozmetikai termékeket – az állatkísérlet-mentes előállítási folyamatok melletti uniós kötelezettségvállalás érdekében

A kezdeményezés benyújtása és vizsgálata

A „Támogassuk az állatkínzás nélkül előállított kozmetikai termékeket – az állatkísérlet-mentes előállítási folyamatok melletti uniós kötelezettségvállalás érdekében” elnevezésű kezdeményezést a szervezők 2023. január 25-én nyújtották be a Bizottságnak, miután 1 217 916 érvényes támogató nyilatkozatot sikerült összegyűjteniük. Az erről szóló sajtóközlemény itt olvasható.

A szervezők 2023. március 17-én találkoztak Věra Jourová biztossal, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökével és Thierry Bretonnal, a belső piacért felelős biztossal. A találkozóról készült fényképek itt találhatók.

2023. május 25-én a kezdeményezés szervezői az Európai Parlamentben nyilvános meghallgatás keretében bemutatták a kezdeményezést. Ajánljuk figyelmébe a meghallgatásról készült felvételt és ezt a rövid összefoglalót.

2023. július 10-i plenáris ülésén az Európai Parlament megvitatta a kezdeményezést. Az ülésről készült felvétel itt nézhető meg.

A Bizottság 2023. július 25-én közleményben ismertette a „Támogassuk az állatkínzás nélkül előállított kozmetikai termékeket – az állatkísérlet-mentes előállítási folyamatok melletti uniós kötelezettségvállalás érdekében” kezdeményezésre adott válaszát. Az ezzel kapcsolatos sajtóközlemény itt olvasható.

 

Az Európai Bizottság válasza

 Factsheet – Successful Initiatives – Save cruelty free cosmetics
Factsheet – Successful Initiatives – Save cruelty free cosmetics

 

A közleményben szereplő legfontosabb következtetések:

A Bizottság az alábbi intézkedéseket vázolja fel az állatkísérletek további csökkentése érdekében, válaszul az európai polgári kezdeményezés konkrét célkitűzéseire:

  • A kozmetikai célú állatkísérletek tilalmának védelme és megerősítése: A kozmetikai termékekről szóló uniós rendelet már jelenleg is tiltja az állatokon tesztelt kozmetikai termékek forgalomba hozatalát, de ez a tilalom nem terjed ki azokra biztonsági vizsgálatokra, amelyeket a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló uniós rendelet (REACH) ír elő a vegyi anyagok által a munkavállalókra és a környezetre jelentett kockázatok kiértékelése céljából. A két jogszabály közötti kapcsolódási pontokat jelenleg két ügyben vizsgálják az Európai Unió Bírósága előtt. A Bizottság figyelembe fogja venni a bírósági ügyek kimenetelét az esetleges jövőbeli jogszabály-módosításoknál.
  • A vegyi anyagokról szóló uniós jogszabályok átalakítása: A Bizottság valamennyi érintett féllel együtt fog működni az állatkísérletektől mentes kémiai biztonsági értékelések kialakítására vonatkozó ütemterv kidolgozásában. Az ütemterv iránymutatásul szolgál majd a vegyi anyagokra vonatkozó uniós jogszabályokkal összefüggésben végzett állatkísérletek csökkentésére és végső soron megszüntetésére irányuló jövőbeli intézkedésekhez és kezdeményezésekhez.
  • A tudomány korszerűsítése az EU-ban: A Bizottság továbbra is határozottan és megfelelő finanszírozással fogja támogatni az alternatív megközelítések kidolgozását. Emellett egy sor intézkedést fog kezdeményezni annak érdekében, hogy felgyorsítsa az állatkísérletek visszaszorítását a kutatás, az oktatás és a képzés területén.

Intézkedések

Ez a rész a Bizottság követő intézkedéseiről, valamint a Bizottság válasza nyomán más intézmények által hozott intézkedésekről ad áttekintést.

Találkozó

2023. november 8-án Virginijus Sinkevičius biztos találkozott a „Támogassuk az állatkínzás nélkül előállított kozmetikai termékeket – az állatkísérlet-mentes előállítási folyamatok melletti uniós kötelezettségvállalás érdekében” európai polgári kezdeményezés szervezőivel, hogy megvitassa velük a Bizottság kezdeményezésre adott válaszát.

Az ütemtervvel kapcsolatos munka megkezdése

2023 második felében a Bizottság az európai polgári kezdeményezésre adott válaszában bejelentetteknek megfelelően nekilátott, hogy kidolgozza a kémiai biztonsági értékelések céljából végzett állatkísérletek fokozatos megszüntetésére vonatkozó ütemtervet. Az ütemterv várhatóan 2026 elejére készül el. 

Az állatkísérletek fokozatos megszüntetésére irányuló ütemterv előkészítésével kapcsolatos tudnivalók ezen a tematikus oldalon találhatók.

2023 óta több műhelytalálkozó és konferencia is foglalkozott a témával. Ezekről az eseményekről itt lehet tájékozódni.

Az állatkísérletek alternatív megközelítéseivel foglalkozó európai partnerség (EPAA) az Európai Bizottság és az iparág között jött létre. Célja, hogy az állatkísérleteket innovatív, állatokat nem igénylő vizsgálati módszerekkel (ún. új megközelítésű módszerekkel) helyettesítse, csökkentse a felhasznált állatok számát, illetve javítsa azokat az eljárásokat, amelyek nem helyettesíthetők, vagy amelyek esetében az alternatívák nem bizonyítják kellőképpen az anyagok biztonságosságát (ez az ún. „3R” elv: replacement, reduction, refinement). Az EPAA több konferenciát és különféle tevékenységeket szervezett, köztük a partnerség éves konferenciáit 2023. november 15-én és 2024. november 13-án. A partnerség a következő éves konferencián, 2025. november 5–6-án a fennállásának 20. évfordulóját fogja ünnepelni. 

Az állatkísérletek alternatívái a kutatásban 

A Bizottság szakpolitikai fellépést javasolt az Európai Kutatási Térség égisze alatt az orvosbiológiai kutatás és a gyógyszertesztelés állatmentes közelítésmódjairól. A fellépés ismertetésére az Európai Kutatási Térség 2024. szeptember 18–19-i konferenciája adott alkalmat, amelyen külön műhelytalálkozó foglalkozott a témával.

Az EU kutatási és innovációs alapjaként szolgáló Horizont Európa 2025–2027-es időszakra szóló stratégiai terve támogatja az állatkísérletek alternatíváinak kidolgozását és validálását. 

Az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága 2025. április 10–11-én műhelytalálkozót tartott az új megközelítésen alapuló módszerek jövőbeli kiemelt kutatási területeiről. A műhelytalálkozó eredményéről szóló jelentés várhatóan 2025 második felében lát majd napvilágot. 

 

A Törvényszék ítéletei a REACH-rendelet és a kozmetikai termékekről szóló rendelet közötti kapcsolatról (T-655/20 és T-656/20)

A kezdeményezés első célkitűzésére, azaz „a kozmetikai célú állatkísérletek tilalmának védelmére és megerősítésére” adott válaszában a Bizottság utalt az Európai Unió Bíróságának a REACH-rendelet és a kozmetikai termékekről szóló rendelet közötti összefüggéseket vizsgáló eljárására, amely akkor még folyamatban volt. A Törvényszék 2023. november 22-én hozta meg ítéleteit az ügyben: leszögezte, hogy a REACH-rendelet előírja a kizárólag kozmetikai termékekben való felhasználásra szánt vegyi anyagok gyártói és importőrei számára, hogy szolgáltassanak (szükség esetén állatkísérleteken alapuló) információkat arról, hogy ezek az anyagok milyen veszélyes tulajdonságokkal rendelkeznek az őket gyártó vagy feldolgozó munkavállalók biztonsága szempontjából.

A Bizottság gondosan mérlegelni fogja a Bíróság ítéleteit, és azok figyelembevételével fog dönteni az esetleges intézkedésekről.

Szeretne többet megtudni vagy közreműködni?